Artwalk

Támad a művészet. A vigyázatlan járókelőt észrevétlenül bekeríti az utcán. Egy ideje már láttam felbukkanni itt-ott a városban érdekes falfestményeket, és többször gondoltam rá, hogy jobban meg kéne nézni őket, meg utánuk kéne menni. De mindig csak a rohanás. célirányos biciklizés A-ból B-be, nincs idő bámészkodni.


Egyik kedvencem, naponta látom a vonatból.

A szakszervezetem, a HK kellett, hogy segítsen a helyzeten. Szerveznek mindenféle programokat, tanfolyamokat, előadásokat, amelyeknek jó része nem érdekel, de a minap küldtek egy mailt, hogy ha van kedvem, iratkozzak fel egy hétfő késő délutáni sétára, ahol sorba látogatjuk ezeket az új utcaművészeti alkotásokat. Munka után pont oda tudtam érni a találkahelyre, szóval mért is ne. És mivel kültéri program, nem limitált a férőhely, ezért gondoltam, nem baj, ha István is jön. Jól gondoltam, mások is így tettek. Mégse voltunk sokan, egy kb. 20 fős csoport kirándult a saját városában, Aalborgban jó két és fél órán keresztül, mint valami turisták.
Az idegenvezető a helyi galériás Lars Bonde volt, aki mint elmondta, társával, Mads Mulvaddal együtt szabadidejében vágott bele a nagy feladatba: feldíszíteni Aalborg unalmasabb falfelületeit, és erre nemzetközileg befutott, vagy épp befutófélben levő művészeket hívni meg. Ahogy elmondta, elég összetett dolog ez. Sok pénz kell hozzá, a művészek honoráriumán túl az utaztatásuk, koszt, kvártély, festékek (sokszor csak külföldön beszerezhető különleges fajták), ecsetek, egyéb kellékek fedezésére. A falakat először le kell alapozni, ami szintén költséges mulatság, festék és daru kell hozzá. Daru egyébként a műalkotás létrehozásához is kell, mert sokszor többemeletes tűzfalakról van szó. És vannak olyan szűk helyek, ahová csak speciális daruval lehetett beférni. Szóval alapítványi és szponzori támogatást kellett szerezni. Az anyagi vonzaton kívül más dolog is volt: engedélyt kérni a ház tulajdonosaitól (sokszor nem egy, hanem hét is van, ilyenkor mindenkit meg kell gyözni, hogy jó ötlet összefestetni az ingatlanjuk oldalát).



Meg kell győzni az ottlakókat, sőt, még a szemközti épület lakóival is konzultálni kell, hiszen ők fogják legtöbbet nézni a létrejött műalkotást. Ami aztán többnyire meglepetés, nem lehet előre tudni, hogy mi lesz, mert a művészek a helyszínt felmérve gondolják ki a témát a helyi adottságokhoz alkalmazkodva. Legfeljebb sejteni lehet, milyen stílusban fog elkészülni, mert az alkotóknak már tekintélyes portfoliójuk van az interneten. Aztán jönnek a tényleges munka körüli nehézségek: sok fal tövében parkoló van, ahonnan a parkoló tulajdonosai nem hajlandók elmozdulni a kocsijukkal a munkaidő lejárta előtt, ezért több helyen hétköznaponként csak este 5 után kezdődhetett el a festés. Az időjárás is közbeszólt, az eső meg az erős szél erősen megnehezítette néha a munkát. És aztán lopások is történtek, például amíg az egyik művész a daru tetején festett, a daru aljából ellopta egy arra menő a lenthagyott ecseteket. Ezután biztosítani kellett az őrizetet a munka idejére, hogy ne forduljon elő a továbbiakban hasonló eset.



Lars az egész túrát fáradhatatlanul végigbeszélte, alig vett levegőt, úgyhogy érdekes anekdotákat tudhattunk meg a műalkotások születéséről és a magukról a művészekről is. Némelyikük egészen különleges figura. Van, aki két festős projekt közt egy japán faluban, távol a világ zajától versírással tölti fel a szellemét. Volt olyan, aki alázatosan, reggeltől estig fáradhatatlanul festett, szinte megállás nélkül. És volt olyan is, aki három óra alatt lazán feldobta művének nagyját, elrepült pár napra, mert nem sokkal előtte megismerkedett egy lánnyal, akit meg akart látogatni Spanyolországban, aztán pár nap után visszarepült Aalborgba, befejezte alkotását, és már robogott is tovább.



Volt olyan, aki tudta, hova jön, és előzetesen alaposan tanulmányozta a skandináv mitológiát, hogy aztán ebből létrehozva a saját szimbólumrendszerét, valami egészen bonyolult ikonográfiát fessen - amiről az egyszeri járókelő talán nem is sejt sokat, csak gyönyörű színes formákban gyönyörködik.



És volt olyan is, aki előreküldte az asszisztenseit, akik lefotóztak mindenfélét a festendő fal környékén, aztán megérkezett a művész, és ezekből a fényképekből kiindulva festett egy vizuális leltárt. Kicsit fura fazon, de állítólag tisztelet övezi és húzóereje van: ha a többi művész megtudja, hogy ő itt vagy ott - adott esetben Aalborgban - festett, más művészek is szívesebben jönnek Aalborgba, amennyiben meghívják őket.



További képek a túráról itt.
Lars Bonde itt beszél a projektről egy korábbi előadáson - angolul (nekünk szerencsére sokkal érdekesebben adta elő, talán mert az anyanyelvén beszélt, és nem papírból olvasta, de a lelkesedése talán még így is átjön).
A projekt honlapja pedig itt található.
Ez a fajta artwalk idegenvezetős túra egyébként nagyon népszerűvé vált hirtelen, ahogy Lars elmondta. Több cég és társaság is kérte már, hogy tartson nekik is ilyet. Szerintem szuper program.